„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan
Mátrai meglepetések - Fehér és vörösborok kóstolója! 🍷Káli Ildikó Sommelier és Borszakértő kalauzolásával a Mátrai Borvidék kevésbé ismert pincészeteinek borait fedezzük majd fel.🍷 Kérjük, amennyiben többen érkeznek, de jegyüket külön vásárolták meg és együtt szeretnének ülni, jelezzék felénk elérhetőségeink egyikén, mert a helyszínen csak korlátozott lehetőségünk van a módosításra. Jegyvásárlás: kizárólag elővételben 5.500 Ft/fő áron : Személyesen: az UP Rendezvénytér
A minap azt vágta a fejemhez valaki, hogy én egy moral insanity vagyok. Ez bizony elég rosszul esett, de aztán rájöttem, hogy igaza van. Csakhogy a moral insanity nem tudja magáról, hogy az, én pedig tudom, tehát én mégsem lehetek az. Akkor hát ki a moral insanity? Te vagy az! Igen te, aki most éppen ezeket a sorokat olvasod! Te,

Jazz it UP sorozatunk keretén belül kellemes dallamok, remek művészek színesítik az esteket! Baráti összejövetelek, szerelmes találkozók a jazz ölelésében! Tartsanak velünk október 21-én, hogy az október végi borongós szombatot olasz napsugarrakkal töltsük meg! Ez a BELLA CIAO! Az olasz slágerek ismertek és igen közkedveltek Magyarországon, a táncra csábító dallamos zene megihlette a hazai szövegírókat, így alakult, hogy megszámlálhatatlan olasz
Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

A sehova kapuját akkor léped át, amikor úgy érzed, hogy nem kell tovább tapogatóznod a fal mentén, minden kérdésedre választ kapsz, és boldog lehetsz a földön. A sehova azonban csak egy buta és kegyetlen szürke köd. Elhomályosítja a szemedet, és eltompítja az agyadat. Végül minden zsigeredbe beeszi magát, és soha többé nem ereszt el. Kérlek, tapogasd tovább a falat! Még

A HVG szerevezésében idén 8. alkalommal kerül megrendezésre a Future of Recruitment HR Konferencia, 2023. október 27-én az Up Rendezvénytérben. Az AI és a HR kapcsolata egyre inkább alapvető fontosságúvá válik a munkaerőpiac átalakulásával együtt. Az automatizáció és a digitalizáció térnyerése új lehetőségeket teremt a toborzási folyamatok hatékonyságának növelésére és a tehetséges munkaerő megtalálására. Az AI-alapú eszközök és analitikai megoldások