PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

Mocskos nyelvvel feleselek – Pottyondy Edina felnövéstörténete Mosonmagyaróvártól a szülőszobáig

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Pottyondy Edina – Angyallátó, boszorkány és táltos. Napjegye kos, ennél többet nem is kell mondanunk a humoráról. Aszcendense oroszlán, így nem lesz meglepő a témaválasztása sem. A sárkány évében jött világra, így születésnapja a legfontosabb Grabovoj-számot, az 19880408-at adja ki, amely sorsfordító energiák kiáradását jelöli. Az óvodában szívecske volt a jele, úgyhogy akinek sikerül bejutni az előadására, az a következő

Read more

MOCSKOS NYELVVEL FELESELEK – POTTYONDY EDINA FELNÖVÉSTÖRTÉNETE MOSONMAGYARÓVÁRTÓL A SZÜLŐSZOBÁIG

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Pottyondy Edina – Angyallátó, boszorkány és táltos. Napjegye kos, ennél többet nem is kell mondanunk a humoráról. Aszcendense oroszlán, így nem lesz meglepő a témaválasztása sem. A sárkány évében jött világra, így születésnapja a legfontosabb Grabovoj-számot, az 19880408-at adja ki, amely sorsfordító energiák kiáradását jelöli. Az óvodában szívecske volt a jele, úgyhogy akinek sikerül bejutni az előadására, az a következő

Read more

Világjáró sorozat Németh Györggyel – Irán – Perzsa Birodalom kincsei

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

A vetítéssel és - egy alkalomhoz illő gitárzenével - egybekötött élménybeszámolóra szeretettel várunk minden érdeklődőt! Az esemény az Újpesti Piac épületében található UP Rendezvénytérben kerül megrendezésre, mely lifttel megközelíthető, Kollégáink a 3. emeleten várják Önöket! Irán egy távoli, ismeretlen ország, ám Közel-Kelet látnivalókban talán leggazdagabb országa. A hatalmas ország a kultúra, a civilizáció és az ősi Perzsa Birodalom bölcsője. A

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SEHOVA KAPUJA

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

A sehova kapuját akkor léped át, amikor úgy érzed, hogy nem kell tovább tapogatóznod a fal mentén, minden kérdésedre választ kapsz, és boldog lehetsz a földön. A sehova azonban csak egy buta és kegyetlen szürke köd. Elhomályosítja a szemedet, és eltompítja az agyadat. Végül minden zsigeredbe beeszi magát, és soha többé nem ereszt el. Kérlek, tapogasd tovább a falat! Még

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: A SEHOVA KAPUJA

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

A sehova kapuját akkor léped át, amikor úgy érzed, hogy nem kell tovább tapogatóznod a fal mentén, minden kérdésedre választ kapsz, és boldog lehetsz a földön. A sehova azonban csak egy buta és kegyetlen szürke köd. Elhomályosítja a szemedet, és eltompítja az agyadat. Végül minden zsigeredbe beeszi magát, és soha többé nem ereszt el. Kérlek, tapogasd tovább a falat! Még

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Read more

ELTE Néptáncegyüttes: 65 év -Tele emlékkel

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának felügyelete alatt működő ELTE Néptáncegyüttes 1957-ben alakult. Az elmúlt 65 év alatt több generáció vált szenvedélyes táncossá és lelt igaz barátokra az együttes keretein belül. Jubileumi műsorunkban ennek a közösségnek az életébe szeretnénk bepillantást nyújtani, felidézve a közönség és szakmai zsűri által legjobbnak ítélt koreográfiákat, illetve a csapat kedvenceit is. A műsorban bemutatkozik -az együttes

Read more