VILÁGJÁRÓ SOROZAT NÉMETH GYÖRGGYEL – AMERIKA SZÜLETÉSE, IDŐUTAZÁS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KELETI PARTJÁN

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Folytatódik a Világjáró Sorozat, Németh György filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolója!          A film egy történelmi időutazás, ami Amerika bölcsőjében, Bostonban kezdődik és végigjárja, azokat a helyeket melyek az Amerikai Szabadságharc fontos állomásait kötik össze. Boston emlékeztet legjobban az angol városokra, így joggal szokták az amerikai függetlenség bölcsőjének is nevezni. A városközpont jó pár történelmi épülete emlékeztet a függetlenségi

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD Szophoklész: Oidipusz király c. drámája nyomán írta: Pintér Béla „2195-ben én kezdő rendőrként a Győr-Moson-Sopron Megyei Alispán Úr, Osztojkán Frodó parancsnoksága alatt teljesítettem szolgálatot járőrként. Már akkor is elsivatagosodott a Rábaköz déli régiója, de a nyolcvanötös és nyolcvanhatos főutak csornai hármas keresztútjánál működött még egy akkumulátor töltőállomás, ahova április 23-án, huszonháromóraharminckor riasztottak engem. Akkor már senki nem

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX – PÓTELŐADÁS

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István! Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka

Borterasz – Nemzetközi és magyar borversenyek díjnyertes magyar borainak kóstolója

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Káli Ildikó Borszakértő olyan borokat hoz el nekünk a Borteraszra, amelyek külföldi és magyar borversenyeken díjakat nyertek, a saját kategóriájukban kimagasló teljesítményt nyújtottak. A borversenyek zsűrijei díjakkal és érmekkel méltatták a pincészetek boraiban rejlő különleges minőséget. Abban a szerencsében lesz részünk, hogy öt díjnyertes bort kóstolhatunk meg egyszerre! Megrendezésre kerül a Rendezvénytér 3. szintjén, mely lifttel megközelíthető. Jegyvásárlás: 5.500 Ft/fő

Read more

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: ANYASZEMEFÉNYE

Uprendezvénytér Szent István tér 13-14Budapest,

Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye Barna Brigitta (Giordano Brunella), a Sztártévé műsorvezetőnője napközben különleges vendégekkel találkozik, készít interjút, este otthon pedig szeretett férje és kislánya várja. Irigylésre méltóan sikeres élete egy ponton mégis tragikus fordulatot vesz. Ki tudja, talán másképp alakult volna a sorsa, ha meghallgatja és megfontolja Lí Pagoda Károly, szunraku mester tanítását: „Szunrakuban fátyolos bábmesterek mozgatják bábok, azaz

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: KAISERS TV, UNGARN

Baráznay Ignácz történetünk képzeletbeli főhőse. Ő a Szabadságharc mártírja, kit a nemzet csak a „Sukorói Oroszlánként” emleget. Tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával, melynek során bármi megtörténhet, visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál kap állást. Lassan kiderül számára, hogy az apja korántsem volt olyan eszményi, mint ahogy a nemzet emlékezetében

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX