Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Események betöltése

« Összes Események

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

december 1. @ 19:00 - 22:00

“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!
Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.
Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla”

 

SZEREPLŐK

Kristóf: Szabó Kimmel Tamás
Gyöngyi: Fodor Annamária
Dr. Sánta Marietta: Roszik Hella
Fácska Richárd: Fáncsik Roland
Borbála: Messaoudi Emina
Sashegyi Bernát: Szabó Zoltán
Apollonia Von Höllenthal: Rezes Judit
Magnus Oberon Marsallsky: Takács Géza
Frau Puch: Jankovics Péter
Giuliana Begemotti: Enyedi Éva
A Marsall (Stefánka László): Gálvölgyi János

 

Zongora: Kéménczy Antal

ALKOTÓK

Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján Kéménczy Antal
Dramaturg: Enyedi Éva
Jelmez: Benedek Mari
Díszlet: Khell Zsolt
Kellék: Gergely-Farnos Lilla

Hang: Belényesi Zoltán
Fény: Varga Laca
Technikai munkatárs: Berecz Csaba

A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina
Produkciós munkatárs: Jékely Anna

Írta és rendezte: Pintér Béla

 

Az előadás előtti és utáni finomságokról az UP Bisztró gondoskodik!

Részletek

Dátum:
december 1.
Időpont:
19:00 - 22:00
http://pbest.hu/

Szervezők

Up Rendezvénytér
Pintér Béla és Társulata

Helyszín

Uprendezvénytér
Szent István tér 13-14
Budapest, 1045 Magyarország
+ Google Térkép