- Ez az esemény elmúlt.
PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: MARSHAL FIFTY-SIX
2023. január 2. @ 19:00 - 21:00
“Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!
Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.
Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla”
SZEREPLŐK
Kristóf: Szabó Kimmel Tamás
Gyöngyi: Fodor Annamária
Dr. Sánta Marietta: Roszik Hella
Fácska Richárd: Fáncsik Roland
Borbála: Messaoudi Emina
Sashegyi Bernát: Szabó Zoltán
Apollonia Von Höllenthal: Rezes Judit
Magnus Oberon Marsallsky: Takács Géza
Frau Puch: Jankovics Péter
Giuliana Begemotti: Enyedi Éva
A Marsall (Stefánka László): Gálvölgyi János
Zongora: Kéménczy Antal
ALKOTÓK
Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján Kéménczy Antal
Dramaturg: Enyedi Éva
Jelmez: Benedek Mari
Díszlet: Khell Zsolt
Kellék: Gergely-Farnos Lilla
Hang: Belényesi Zoltán
Fény: Varga Laca
Technikai munkatárs: Berecz Csaba
Az előadásban stroboszkópot használunk!
A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina
Produkciós munkatárs: Jékely Anna
Írta és rendezte: Pintér Béla
Az előadás előtti és utáni finomságokról az UP Bisztró gondoskodik!