SZEREPLŐK
- This event has passed.
PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA – MARSHAL FIFTY-SIX
március 8. @ 19:00 - 20:30
Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!
Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.
Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla
Kristóf: Szabó Kimmel Tamás
Gyöngyi: Fodor Annamária
Dr. Sánta Marietta: Péter Kata
Fácska Richárd: Fáncsik Roland
Borbála: Messaoudi Emina
Sashegyi Bernát: Szabó Zoltán
Apollonia Von Höllenthal: Rezes Judit
Magnus Oberon Marsallsky: Takács Géza
Frau Puch: Jankovics Péter
Giuliana Begemotti: Enyedi Éva
A Marsall (Stefánka László): Gálvölgyi János
Zongora: Kéménczy Antal
ALKOTÓK
Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján Kéménczy Antal
Dramaturg: Enyedi Éva
Jelmez: Benedek Mari
A jelmeztervező munkatársa: Pattantyus Dóra
Díszlet: Khell Zsolt
Kellék: Gergely-Farnos Lilla
Fodrász: Bagi Boglárka / Szeberényi Lejla / Szabó Sára
Hang: Belényesi Zoltán
Fény: Horváth Virgil, Sári László
Technikai munkatárs: Berecz Csaba
A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina
Írta és rendezte: Pintér Béla
Bemutató: 2021. október 16.
Helyszín: UP Újpesti Rendezvénytér
Az előadás hossza: kb. 110 perc, szünet nélkül
Korhatár: 18 év
Támogató: EMMI
Az előadásban stroboszkópot használunk!
Az esemény előtti és utáni finomságokról az UP Bisztró gondoskodik!